top of page

Egyetemi hallgatói elképzelések a Csarnok negyed átalakítására

Rendhagyó módon nem a Déri Miksa utca megújításának újabb lépésére fókuszálunk, hanem egy cikk erejéig visszalépünk az időben és szabadon engedjük fantáziánkat. Egyetemi hallgatók inspiráló terveit mutatjuk be, melyek a Csarnok negyed egyes részeinek felfrissítését célozták.


A BME Építészmérnök Hallgatói 2019-ben műhelymunka keretében különböző városi helyzetekben foglalkoztak a településszövet fenntartható fejlesztésével. Néhány hallgatói csoport választott helyszíne a Csarnok negyed volt, ahol a nagyvárosi lakhatást, ingatlanpiaci hátteret vizsgálták, a tömbrehabilitációra, és új beépítések elhelyezésére tettek kísérleteket, összekötve ezeket a köztér megújításával. A hallgatók egyéni megoldásokat kerestek a negyed kihívásaira, a megvalósíthatóság terhe nélkül. Saját elképzeléseik szerint dolgozhattak koncepciójukon azzal a céllal, hogy élhető és modern városi környezetet alakítsanak ki, mely a helyi társadalmi és építészeti értékekre épít. A született koncepciótervek a meglévő adottságokat szabadon kezelték, egy ideális városképet, sétálóutcát és beépítéseket igyekeztek megjeleníteni a saját kutatások, és közösen meghatározott irányelvek alapján.



A kurzus résztvevői a helyspecifikus tervezés megalapozásaként bejárták a környéket, benyomásaikat felhasználták a koncepció kialakításához. Az üres telkek és az alacsony beépítésű telkek hasznosítása a tervek visszatérő eleme, ezekre lakóépületeket, szolgáltató egységeket és parkosított köztereket álmodtak meg a hallgatók. A környék szűkös parkolási helyzetének oldása is gyakori elem, ennek legambiciózusabb terve a Déri Miksa utca alatt futó mélygarázs Rácskó Anna és Tóth Boglárka tervében. A Déri Miksa utca, mint sétálóutca közös eleme a készített munkáknak, melyet a hallgatók a két oldali parkolás egy oldali parkolósávval való felváltásával, illetve a Csarnok negyed közlekedésének átszervezésével. Laczó Eszter és Papp Alexandra munkája a Déri Miksa utca egészségügyi ellátásban betöltött szerepét emeli ki, a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ környezetébe rehabilitációs központot álmodtak meg mozgás- és szellemileg sérültek részére.


A műhelymunka során elkészített tervek nem képezik a Déri Miksa megújításának részét, viszont betekintést engednek az építész hallgatók elképzeléseibe, és akár ötletekkel is szolgálhatnak a közösségi tervezési folyamathoz.


Az egyes hallgatói tervek teljes anyaga elérhető a linkre kattintva:

Bauer_Gergo_Konczol_Emese
.pdf
Download PDF • 12.17MB
Blaesius_Bence_Gyorok_Lidia
.pdf
Download PDF • 29.43MB
Czwick_Agota_Zolomy_Julia
.pdf
Download PDF • 64.51MB
Hajos_Fedra_Horvath_Bernadett
.pdf
Download PDF • 18.67MB
Laczo_Eszter_Papp_Alexandra
.pdf
Download PDF • 21.46MB
Racsko_Anna_Toth_Boglarka
.pdf
Download PDF • 19.43MB

Comments


bottom of page