Mitől lesz otthonos egy köztér, hogyan lehet belakni? 1. rész

Mit tehetnek ebben a városlakók? Kié egyáltalán a köztér? Hogyan vehetek részt mint városlakó a saját környezetem alakításában? Mitől lesz ‘Déris’ a Déri Miksa utca?


Mi azt gondoljuk, hogy a Déri attól lesz igazán ‘Déris’ ha az alakításába, belakásába a helyiek is beszállnak. Nem elég a tér fizikai megújulása, hiszen a használaton keresztül telik meg élettel a tér, így attól függően sokféleképpen alakulhat az adott hely a jövőben.


A következő hetekben olyan budapesti kezdeményezésekről fogunk mesélni, ahol helyiek összefogva aktivizálták környezetüket, és hoztak létre olyan pozitív változásokat, ami nélkülük nem következett volna be.


Ma a Római-parti Szabadstrand Tesztnapról fogunk írni, amit civilek kezdeményeztek és valósítottak meg, egyben figyelemfelhívásként a helyi önkormányzat felé:


A Római-part természetes fövenyének megmentéséért 2013-ban indult el egy civil összefogás. Az ügy miatt sok helyi ismerkedett össze egymással, és kezdtek el közösen dolgozni, kezdetben érdekvédelmi akciókon, hogy felhívják a dunai partszakasz értékeire a figyelmet. A környezetromboló mobilgát megépítésének megakadályozása óta a kialakult közösség rendszeresen szervez programokat a partra, például fákat ültetnek és gondoznak, evezőstúrákat szerveznek, közösségi fűszerkertet és méhlegelőt üzemeltetnek, padokat újítanak fel.

fotó: Spengler László


2019 nyarán próbálták ki a Római-part egyik régóta vágyott funkcióját, a szabadstrandot. A dunai strandolás intézményét 1973-ban tiltották be a Főváros területén a romló vízminőségre tekintettel, ám az utóbbi években a rendszeres mérések kimutatták, hogy a vízminőség kiváló. Ezen felbuzdulva a helyi kötődésű Fák a Rómain csoport a Város és Folyó Egyesülettel (VaLyó) együttműködve szervezték meg az egy napos szabadstrand tesztnapot, ahol a résztvevők kipróbálhatták, hogy milyen lenne, ha a jövőben hosszú távon is megengedett lenne a Dunában fürdés. A tesztnapot megelőzte egy egy hetes építőtábor a helyszínen, ami alatt a résztvevők padokat, árvízbiztos tűzrakókat, bólyákat, ötletes információs táblákat készítettek, és megépítették a strand jelképét, az őrtornyot.


A nyári hőségben a Szabadstrand Tesztnap több száz embert vonzott. Közel fél évszázad után először lehetett legálisan fürödni a Duna budapesti szakaszán, emellett a látogatók tesztelhették a Római vízi sportjait, lehetett evezni, kajakozni, kenuzni és SUP-ozni.


A civil kezdeményezés hatására a területen azóta elindult egy hosszú közösségi tervezési folyamat, és a helyi önkormányzat nyitottnak mutatkozik arra, hogy a jövőben állandó módon is kialakulhasson szabadstrand a Rómain.


Ha nem szeretnétek lemaradni a programokkal kapcsolatos hírekről és a Déri Miksa utca felújításához is szorosan kötődő közösség- és városfejlesztő megoldások megismeréséről, iratkozzatok fel a hírlevelünkre!