top of page
kozossegi-tervezes-final-01.png

A Déri Miksa utca felújítása

Merre tovább Déri Miksa?

Ezen az oldalon végigkövetheted, hogyan újul meg a józsefvárosi Déri Miksa utca. Ez az utca egy ritka jó adottságú utca, rövid sétára a nyüzsgő belvárostól. Tágas, napsütéses, régi és új idők épületei váltakoznak rajta, amitől olyan józsefvárosi. Ezekkel az adottságokkal élni kell! Ezért 2020-ban arra kértük a Déri Miksa utca lakóit, hogy szálljanak be a tervezési folyamatba, hogy egy olyan sétányt kapjunk ami az ő elképzeléseik alapján újul meg.

A közösségi tervezés eredményeként az új sétányon lesz napos és árnyas kert, sakkasztal, párakapu és rengeteg zöld. A játszótér mellett egy csőszház épül, hogy biztonságosabb és még jobban használható legyen a köztér. Ezenkívül egy köztéri mosdó is helyet kap az utcában, a játszótér egy része pedig kondiparkká változik. Szintén a lakók kérésére a csőszház mellett kialakítunk egy lugast is, amely közösségi találkozóhelyként szolgál majd. 
 

Így újul meg a Déri Miksa utca

A közösségi fórumok egy jól előkészített tervezési folyamat állomásai. Ahogy az ábrán is látható, sok szempontot kell figyelembe venni, összehangolni. Nemcsak a lakókat kérdezzük meg, hanem azokat is, akik itt dolgoznak vagy valamilyen vállalkozást működtetnek. Feltérképezzük, hogy pontosan hol milyen vezetékek futnak, lehet-e oda fát ültetni például? Minden információt, véleményt begyűjtünk, majd rendszerezzük őket és újra megvitatjuk veletek. Amikor megszületett a terv, akkor tartunk egy tesztnapot, ahol közösen megépítjük és kipróbáljuk, milyen teret képzeltetek el. Ha kell, picit igazítunk rajta. Mindezek alapján születik meg a végső terv, és megkezdődik a kivitelezés.

asset_folyamat-reszletes1.jpg
folyamat

Mi az a közösségi tervezés?

Olyan ez az egész folyamat, mint amikor megbeszéled a barátnőddel vagy a férjeddel, hogy nézzen ki a konyha. Van akinek fontos a konyhabútor színe és van akinek az a fontos, hogy ne legyen felső szekrény, mert nem éri fel. A közösségi tervezés során nem a családoddal egyeztetsz, hanem a szomszédaiddal. Pontosabban azokkal, akik az utcában élnek és napi szinten használják. Megkérdezzük a patikusokat, a fodrászatot és az orvosokat is, mert az ő véleményük is számít. A közösségi fórumokon beszélgetünk majd és segítségül hívunk facilitátorokat, hogy könnyebben és gyorsabban eredményre jussunk. Ha nem tiszta mi az a közösségi tervezés, semmi gond, görgess lejjebb!

Így terveztük meg közösen az utcát

2020 nyarán belevágtunk a Déri Miksa utca közösségi tervezésébe. Először egy közösségi pikniket tartottunk, ahol megismerkedtünk egymással, és hogy mi vár ránk a tervezési folyamat során. Ezután három tervezési alkalmon a tágabb kérdésektől, mint hogy milyen egy élhető városnegyed, eljutottunk az egészen konkrét ötletekig. Így jött szóba a csőszház vagy éppen a trambulin. A három alkalom végére elkészült egy makett is, a végleges funkciókkal. A tesztnapon pedig kipróbáltuk, hogy milyen a forgalom és parkoló autók nélküli utca. Berajzoltuk a padok helyét,  zöld napernyőkkel jelöltük a fákat és egy pingpongasztalon is lehetett játszani.

bottom of page