top of page

Mi történt eddig a Déri Miksa utcában?

Augusztustól már egészen a Nagy Fuvaros utcától a Német utcáig zajlik majd a munka a Déri Miksa utcában. Elkészült a csőszház alapozása, és már az növényágyások helye is körvonalazódik. A jövő héttől pedig ismét átjárható lesz a Fecske utcai kereszteződés. Ezzel párhuzamosan jövő héten lezárják az utolsó, Víg utca-Német utca közötti szakaszt és a Tolnai Lajos utcai kereszteződést.


A kivitelező először a meglévő fákat körbevette, hogy megvédje őket az esetleges sérülésektől. Az építkezés a Szent Kozma Rendelőintézet kerítésének elbontásával és az ideiglenes bejárat kialakításával folytatódott. Az intézmény jelenleg is zavartalanul működik, és két irányból közelíthető meg. Egyrészt az Auróra utca felől, másrészt pedig akadálymentesen a Nagy Fuvaros utca felől. A rendelőintézet kertjében lévő fákat a kivitelező körbekerítette, hogy ne sérüljenek meg az építkezés közben, a megóvásuk érdekében még az új kerítést is hozzáigazították a fák lombjához, azaz nem csonkították meg őket. Azzal, hogy a kerítés átkerült az új nyomvonalára, hirtelen megnőtt a tér, és aki arra jár, talán már könnyebben el tudja képzelni, mekkora is lesz az új sétány.



Az utóbbi hetekben már kitűzték a járdák új körvonalait, elkészült az öntött szegélyek alapozása, amiken már kirajzolódnak a hatalmas növényágyások körvonalai is. A kanyargós sétány mellett az árnyas és napos kert belső kis járdái is látszanak már.


A Nagy Ho-ho-ho horgász játszótér átalakítása is megkezdődött, a kerítés egy részét lebontották. Itt épül az új csőszház és a pergola. Miután a régi útalapot felbontották, elkezdték lefektetni a sétány teljes területén a közvilágításhoz és az öntözőrendszer gerincéhez szükséges vezetékeket is. Ezzel párhuzamosan az útépítés is elkezdődött, melynek első lépése a szegélyek kitűzése és megépítése.



A Tolnai és a Víg utca között kiépült az új vízvezeték, amit hamarosan be is üzemel a Vízművek. Ez időszakos víz korlátozással jár majd, de a Vízművek erről előre értesíti majd a lakókat.


A Déri Miksa utcában a Tolnai utca és a Nagy Fuvaros utca között, érdekes módon eddig nem volt a csapadékvíz elvezetésére alkalmas csatorna. Így a csapadékviz a felszínen keresztül folyt végig, és a keresztutcákban lévő csatornahálózat nyelte el.


A tervek szerint az új sétányon a csapadékvíz egy része helyben hasznosul egy esőkertben, de szükség van a felszíni csapadékvíz elvezetését szolgáló csatornarendszer kiépítésére is. A sétány Nagy Fuvaros utca felőli részén pedig egy aknát is kialakít a kivitelező, hogy az új csatorna könnyen rácsatlakozzon a hálózatra. Ezek a munkák időszakos forgalmi rend változással járnak majd a Nagy Fuvaros utcában, ahol részben az útburkolatot is fel kell majd bontani. Ezért kérjük, figyeljék a helyszínen kihelyezett ideiglenes forgalmi rendet jelző táblákat. Az esetleges kellemetlenségekért előre is köszönjük a megértésüket!


Ha szeretnétek folyamatosan követni a felújítás híreit, csatlakozzatok a Megújuló Déri Miksa utca Facebook-csoporthoz.


Ha bármi kérdésetek van az építkezéssel kapcsolatban, írjatok az info@rev8.hu email címre, vagy hívjátok a +36203326163 telefonszámot munkanapokon 9-16 óra között


Fotók: Schöff Gergely






ความคิดเห็น


bottom of page