top of page

Mitől lesz otthonos egy köztér, hogyan lehet belakni? 4. rész

Mit tehetnek ebben a városlakók? Kié egyáltalán a köztér? Hogyan vehetek részt mint városlakó a saját környezetem alakításában? Mitől lesz ‘Déris’ a Déri Miksa utca?


Mi azt gondoljuk, hogy a Déri attól lesz igazán ‘Déris’ ha az alakításába, belakásába a helyiek is beszállnak. Nem elég a tér fizikai megújulása, hiszen a használaton keresztül telik meg élettel a tér, így attól függően sokféleképpen alakulhat az adott hely a jövőben.



Ezen a héten a ‘Virágozzon ki az Üllői út’ akciót mutatjuk be. Az Üllői út menti ágyások évek óta növények nélkül állnak, csupán néhány szakaszon árválkodtak bokrok. A Ferencvárosi Önkormányzattól érkezett az ötlet, hogy a környékiekkel közösen ültessenek tele kihalt ágyásokat, a túloldali Józsefvárosi Önkormányzat is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az áprilisi esemény során az Üllői út ferencvárosi és józsefvárosi oldalát végig kísérő ágyásokat lehetett örökbefogadni a Corvin negyed és Nagyvárad téri szakaszon. Helyi lakosok, üzlet tulajdonosok, és lelkes város zöldítők vadvirágmagokkal és hozott palántákkal, bokrokkal telepítették be az üresen álló virágágyakat. Az örökbefogadóknak a beültetésen túl, a gondozás is feladatuk.



Az Üllői út mente egy stresszhatásokkal erősen terhelt terület, így még fontosabb a megfelelő növények ültetése. A vadvirágokkal beültetett zöldfelületek kevésbé intenzív fenntartást igényelnek, mely fontos szempont volt az örökbefogadott ágyások jövője kapcsán. Emellett a vadvirágok növelik a biodiverzitást, illetve a magok elvetése jóval olcsóbb a palánták ültetésénél, így sokkal nagyobb terület bezöldítésre volt lehetőség.


Képek forrása: Józsefvárosi Önkormányzat



A kísérleti akció teszteli egyrészt a közösségi zöldfelület gondozás megvalósíthatóságát, másrészt pedig a fő közlekedési útvonalak menti, fokozottan terhelt ágyások fenntarthatóságát. Minden kísérlet elsülhet szuperül, és az is lehet, hogy nem borulnak teljesen vadvirágba az ágyások, viszont mindenképp hasznos tapasztalatot ad a városi zöldfelületek közösségi gondozásához. A közterületi akciók velejáróra, hogy mindannyiunkon, és korlátozottan befolyásolható környezeti feltételeken is múlik egy-egy beavatkozás sikeressége.




bottom of page